Kép-ernyő

Zuhanás

Romos falak között, szakadt függönyök takarásában láttam vajúdni a XX. századot. Meggyötört teste ócska rongyokban reszketett, piros szoknyája alá sandított néha a bába. Fájdalmai közt zakatolt fejében egymillió arctalan katona masírozása. Előlük nem volt menekvése...

Látszik a feje – szólt a bába. És valóban, láttam csúcsos kis fejét, fémes csillogását a törtető, araszoló fejnek. Csak jött kegyetlenül, szélesedő testét nem állíthatta meg repedő izom vagy halálsikoly. Világra akart jönni, szétrombolni a meleg méhet, átszakítani minden gátat. Utolsó centimétereit anyja élettelen testéből húztam ki és a fény felé tartottam. Súlyos réztestén embervér gyöngyözött.

Megijedtem. Ehhez foghatót elképzelni sem mertem. Az egykori iskola ablakán kidobtam az újszülött ágyúgolyót. Azóta zuhan fényes csillogással, pergő vérrel és az emeletek ablakaiban sorra látni vélik. Egyre csak száguld, húzza a gravitáció, és ti nem látjátok, nem tudjátok, hogy éppen felétek tart. Álltok csak, gyanútlanul acsarkodva és bízva a gondviselésben, míg a felhők tetejét már lebbenti zuhanó örökségetek szele.

Kép-ernyő

"Vérem forrjon véled össze,
bor, te férfikor teje,
mindeneknek elseje,
torkom érced hadd fürössze." (J.A.)

Karácsonyi történet

Az esti híradó bemondta, hogy meg nem erősített információk szerint egy Betlehemi kórházban újra megszületett Jézus Krisztus. A kórház nem nyilatkozott az ügyben, a riporterek pedig még nem tudtak bejutni az állítólag súlyosan legyengült, fiatal édesanyához. A palesztin lakosság a zsidók nyílt provokációjának véli az esetet.

A keresztény világ csodáról beszél. A Vatikánban rendkívüli bizottság ült össze a Pápa elnökletével, ahol az eset kivizsgálásáról döntenek majd. A Szent Péter téren gyülekeznek az emberek, a legtöbben „új esélyt” emlegetnek.

Aznap olyan sokáig ébren voltunk, mint Szilveszterkor szokás. Vizet hoztam a karácsonyfa alá. Közben végig újabb hírekre vártunk a kisdedről. Éjfél körül számolt be a tévé arról, hogy három párizsi fiatal részegen eltévedt a külvárosban, miután Betlehembe szerettek volna eljutni egy világító Coca-Colás kamiont követve. Később a rendőrség vette őket őrizetbe rendbontásért.

Ezután még sok furcsa dolog történt, amikről rendre hírt is kaptunk, de mivel Jézusról nem érkezett több tudósítás, lefeküdtünk. Nehezen aludtam el annak tudatában, hogy megszületett a Megváltó, akiről ilyenkor annyit beszélünk. Aztán álmodtam is vele, már idősebb volt és szakállas. Mondott is valamit.

Reggel korán ébredtünk és bekapcsoltuk a tévét. Légifelvételt mutattak egy rombadőlt épületről. Kiderült, hogy a betlehemi kórház maradványai, amit egy eltévedt izraeli rakéta talált el. Keresik a túlélőket, de nincs sok remény. Válaszul megöltek néhány közeli telepest.

A Vatikán közleményben ítélte el a rakétatámadást, azonban leszögezte, hogy a tegnapi bizottsági ülés álláspontja szerint nem Jézus látott napvilágot abban a kórházban. A közben összehívott NATO-csúcs sajtótájékoztatóján különös módon nem jelentek meg a nagyhatalmak képviselői. Egy riporter néhányukat a mosdóban kapta lencsevégre, kézmosás közben.

Csalódottan kapcsoltuk ki a tévét. Talán vártunk valamire, de mégis egyre messzebb sodródtott.

Kampány a csupaszfülű mituk megmentéséért

Ez a bejegyzés nem a mitukról szól. Az sem fog kiderülni, mi az.

Tudom, milyen lehangoló, ha érdeklődve keresünk föl egy számunkra ilyen-olyan okból esetleg kedves blogot, majd azt kell látnunk, hogy nem frissült. Ez az én olvasóimmal is megtörtént. Többször is. Ám ez alkalommal nem kérek érte elnézést vagy bocsánatot. Nem azért, mert esetleg magam előtt tisztázott okom volt a henyélésre (a lustaság még nem ok). Inkább azért, mert valamit rosszul csináltam. Magamat feszítettem meg egy-egy új írásért, s bár az olvasók száma örömteli volt, a tartalom mégis tőlem került egyre messzebb. Márpedig – szólt az intelem – ha blogom van, az rólam szóljon. Erőltetett ”közszolgálatiság” és tetszeni akarás – egyre halványuló személyesség. Rossz összetevők.

És tessék, már ez az előbb még vaskos tépelődés is szétfoszló semmiség lett előttem. Mit akarok én a kis gondolataimmal világrengető fontosságú történések és a más-már-úgyis-meghaladta nevű százéves lemaradottsági komplexus árnyékában?

Talán pont ezt. Hogy leírjam és olvassátok. Mert tényleg nem mondhatom el senkinek...

Tehát, nyájas olvasó, mostantól már ne várj semmi jót tőlem! És elvárásaink se legyenek semmilyen téren. „Nem adhatok mást, csak mi lényegem” – sematikus és szertelen, magábaforduló és nyitott, szabályszerű és kiszámíthatatlan tarkaságot/sivárságot. „Ebből vagyok.”

Kép-ernyő

Művész-mustra

Az Ungon-berken Művész-mustra rovatában ezennel egy újabb képzőművésszel ismerkedhetünk meg.
Baraté Ágnes, festőművész, grafikus, fotóművész 1988-ban született a beregszászi járási Mezőkaszonyban. A Nagyberegi Református Líceum befejezése után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol szakán szerzett diplomát. Jelenleg az ungvári Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola végzős, festő szakos hallgatója.
Érdeklődési körébe tartozik a képzőművészet mellett az irodalom, a színház, a filmművészet, a zene, valamint a pszichológia tárgyköre. Portrék, csendéletek, tájképek, szürrealista emberábrázolások váltakoznak munkáiban. Több művében tettenérhető az emberi élet és sors motívuma az idő körforgásának tükrében.
Szülőfalujában több éve vannak kiállításai különböző kulturális rendezvények keretében. Csoportos kiállításokon vett részt Csernyivciben és Ungváron is. 2008 óta minden évben alkotótáborokban volt Csernyivciben, Zsennyén, Szarvasházán, a Kárpátokban, Visken. 2009-től a Bereg Alkotóegyesület tagja.

Újraindulás

Üdvözlöm az olvasókat. Az Ungon-berken már két nyarat ért meg indulása óta, és egyik sem hozott számára bő termést bejegyzésekből. Amennyiben ez jövőre is így alakul, már hivatalosan is nyári szünetet hírdetek, hogy ne hagyjam kétségek közt kedves olvasóimat.

Sok fiatal örömére/bánatára itt van a szeptember, ideje ismét visszatérni a rendes kerékvágásba. Folytatom a blog írását. Az újraindulást megünneplem, aki teheti, örüljön velem. Szerettem volna nagy nyilvánosság és vendégsereg nélkül, de mégis ünnepélyesen köszönteni az újraindulást. Ezért, hogy a közéleti arculatot is megőrizzem, egy igen aktuális hagyományt folytattam, fölavattam Kárpátalja harmadik rovástábláját:


Minden követőmnek köszönöm a kitartást. Jó olvasást a továbbiakban.

Kép-ernyő

Szabadegyetem (kiegészítés)

Azon gondolokdom, hogy az előző, szabadegyetemről szóló bejegyzésemet törölnöm kéne. Azon gondolkodom, hogy vezekelnem kéne, amiért megpróbáltam, vagy egyáltalán mertem ilyen profán módon írni róla. Meg azért is, mert erre nem jöttem rá előbb. Magamtól.

Borbély András élménybeszámolója kellett ahhoz, hogy valamelyest a dolgok mögé lássak. Szégyellem magam, mert – én, aki itt vagyok és az irodalmi élet ingereit már egyre többször, azonban még mindig elhanyagolható mennyiségben kapom – az írótáborunkat pár elpuffogtatott, pocsék publicisztikai szófordulattal akartam ”letudni”. Holott mást, többet érdemel. Nem magamból kényszerrel kifacsart mondatokat, hanem valódi részét a feltöltődött léleknek.

Nagyon nehéz, de be kell vallani, hogy az írótáborban két külön világ találkozott. Ez akkor és ott nem tudatosult még bennem. Ma értettem meg, miközben sztyeppékről és kultúra-értelmezésekről olvastam, hogy ez a két világ kiválogatta és összezárta értő és befogadó csapatait. Ezek vizsgálták egymást távolról, majd közelebbről is, mígnem egy Csap nevű „csillagkapunál” elváltak útjaik. A megfigyelők – annak ellenére, hogy szinte mind alulfizetett – belső kényszertől is hajtva megírják jegyzőkönyveiket.

Zselicki József után szabadon: probléma van, tehát van. Az orvoslás módját pedig sok évtized óta keressük. Ezek a jegyzőkönyvek ugyan nem a megoldást jelentik, de bizton állítom, hogy megtalálásában mindenképp nagy szerepet játszanak majd.

Úgy hiszem, csak most van jogom hálásnak lenni azért, amit kaptam tőletek. Köszönöm.